spaletta

Lehet, hogy sokaknak már maga a belső spaletta elnevezés sem mond sokat, pedig régebben rendkívül elterjedt volt a használata. A napsütés olykor áldás, olykor gyötrelem. A két legismertebb és legrégebb óta használatos árnyékolási technika a zsalugáter és a spaletta. Ezek a szerkezetek már jóval korábban is betöltötték funkciójukat. Eleinte igaz, hogy nem a mai formájukban, de sokszor a melegebb éghajlatú területeken bukkantak fel.

E két árnyékoló rendszer igen hasonló, a hozzá nem értők még össze is keverhetik őket, de nem érdemes, mivel a kinézetükben is van eltérés valamint a formavilágukban is. A zsalugáterek nagy hátránya, hogy nem zárnak hermetikusan, előnyük pedig, ha szeretnénk fényt és levegőt is engedhetünk be a szobába. Védi az üveget, de nem szigetel jól. A spaletta – tömör volta miatt – a külső hatások ellen jobban véd és az ablakok belső oldalára is felszerelhető. Közös tulajdonságuk, hogy festhetőek, így könnyen a ház külső, belső felépítéséhez és stílusához igazíthatóak.

Hasznos és stílust keltő a spaletta

Van is egy varázsa, azoknak a házaknak, amelyeken spaletta van, sokkal barátságosabb külsőt kölcsönöznek az épületeknek. Ugyanúgy, mint az összes árnyékoló, a spaletta is hűtő-fűtő funkcióval bír, ez a tulajdonsága az anyagából kifolyólag adódik. Elkészítéséhez érdemes fenyőfát használni. Ez a faféle a legtartósabb és a legmegfelelőbb anyag a kivitelezéséhez.

Hasonló jellegű spaletta formák, hazánkban már egyre kevesebbszer használatosak, helyüket már átvették a műanyagból készült rolók, amik nem biztos, hogy jobb megoldást biztosítanak a tartósságot tekintve. Korábban népies jelleget kölcsönzött a házaknak a fából készült spaletta, ma már a bátrabbak választják és azok, akik szeretik a hagyományokat őrizni.

A külső vagy a belső spaletta a jobb hőszigetelő?

Hogy melyik a jobb, ezt így nehéz lenne megválaszolni, inkább úgy érdemes feltenni a kérdést, hogy kinek melyikre van szüksége, mivel a hőszigetelés szempontjából eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. A külső spaletta nem engedi be a lakásba a hideget, mivel egy plusz akadályt képez az ablakok előtt, így azok kevésbé vannak kitéve az alacsony hőmérsékletnek. A belső spaletta viszont a beltér kihűlését, hőveszteségét akadályozza meg. Az igényes kialakítás könnyen a beltér stílusához igazítható, ezért akár dizájnelemként is megállja a helyét.

spaletta

A spaletta és a műanyag ablak

Felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e műanyag nyílászáróval spalettát használni. Mivel ez utóbbi általában fából készül és tradicionálisabb kinézettel rendelkezik, ezért elég eltérő hatást kelthet ez a párosítást. Jobb átfedés érhető el egy fahatású műanyag ablak beépítésével, vagy legalább törekedjünk arra, hogy a profilok színe megegyezzen a külső vagy belső spaletta árnyalatával.

A belső spaletta tökéletes napellenző

Jól esik a természetes fény a lakásban, de egy bizonyos szint felett már zavaróvá válhat. Ami még kellemetlenebb az az ezzel járó meleg. Ha felmelegszik a beltér, akkor minden tevékenység kellemetlenné válik az adott helyiségben. A belső spaletta viszont kint tartja a meleget, zárt állapotban pedig a fényt sem engedi be. Ez tökéletes lehet, ha nappal szeretnénk tévézni.

Védelmet biztosít az ablak spaletta

Bizonyára nem ez fogja megállítani a betörőket, az viszont garantált, hogy az illető meglepetten néz majd, amikor észreveszi, hogy az ablakot kinyitva még egy belső spalettán is át kell rágnia magát. Ez közel sem számít zajtalan műveletnek, ezért megtörténhet, hogy egyszerűen elveszi a kedvét az egésztől. Tehát bizonyos szintig védi az otthonunkat a külső és belső spaletta.

A spaletta hanyatlása

Talán azért ment ki a divatból a spaletta alkalmazása, mert megerőltetőbb időközönként kezelni a fafelületeket, pedig a fa egy olyan anyag, hogyha törődnek vele, akkor hosszú évtizedekig szép marad. Emellett már nem fér bele a mai modern világ által felállított tökéletes lakóházról alkotott elképzelésekbe. Érdemes kipróbálni ezeket az árnyékolókat, és utána mindenki eldöntheti, neki bevált-e a spaletta által nyújtott életérzés.