üvegajtó

Egy-egy üvegajtó látványa, használata ma már hétköznapi jelenségnek számít. Otthonokban, irodákban, különféle vendéglátóhelyeken és üzletekben is lépten-nyomon találkozhat velük.

Szinte biztos, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne lépne át legalább egy üvegajtón. Sőt, könnyen lehet, hogy még a lakását sem kell elhagynia, elegendő csupán átlépnie zuhanykabinja küszöbét.

Az üveg, mint alapanyag és az ajtó, mint szerkezet találkozásaüvegajtó

Az üveg ablakként való alkalmazása nem újdonság, de ajtóként közel sem volt mindig ilyen elterjedt.

Bár az üveg viszonylag régóta ismert és használt anyagunk, általánosságban véve törékeny és ebből kifolyólag balesetveszélyes építőipari alapanyagnak számított – régen! Napjainkban azonban a modern építészet nélkülözhetetlen elemévé vált.

Az üveg, és ezáltal az üvegajtó szerkezetek széleskörű elterjedését a modern kori technológiai fejlődések és az üvegipari fejlesztések tették lehetővé. Mindezeknek köszönhetően ugyanis maximálisan biztonságossá vált számos egyéb jellegű felhasználása is.

Egy üvegből készült ajtó minimum 8 mm vastagságú edzett üvegből készül, mely garantáltan masszív, és ellenáll a használat során fellépő igénybevételnek. A minőséget a legtöbb gyártó hosszú garanciaidővel is biztosítja.

Üvegajtó: kinek és milyen célra?üvegajtó

Egy üvegből készült ajtó bárkinek jó szolgálatot tehet, akinek valamiért fontos, hogy megoldja a fényáteresztést egy adott helységben. Továbbá, mint nem szokványos megoldás, remekül feldobja a belső terek hangulatát.

Felhasználása rendkívül sokoldalú lehet. Ez betudható egyrészt a fényáteresztés mértékének, választhat ugyanis teljesen áttetsző vagy savmart üvegajtót is.

Ez utóbbi valamivel jobban szűri a fényt, illetve korlátozottan lehet csupán átlátni rajta. Ennek köszönhetően kiváló alternatíva lehet olyan helyiségekbe, ahol fontos a világosság, ugyanakkor nem szerencsés, ha bárki beláthat.

Egy üvegajtó sokoldalúsága másrészt a különböző minták, fóliák lehetőségeiből adódik. Az egyszerű vonalvezetéstől az elegáns, letisztult mintákon át a vidám és bohókás stílusig számtalan design elérhető.

Igen közkedvelt és modern megoldást nyújtanak továbbá a legújabb, keret nélküli típusok is.

Milyen terek elválasztására alkalmas egy üvegajtó?üvegajtó

Az üvegből készült ajtók gyakorlatilag bárhova felszerelhetők. A beltéri és kültéri üvegajtók egyaránt igen népszerűek, hiszen ezek a szerkezetek nemcsak szobák között, hanem bejárati ajtóként is kiválóan funkcionálnak.

Különböző bevásárló üzletek kedvelt verziója például az automatán nyíló kétszárnyú üvegajtó, mely méretéből fakadóan gyakorlatilag egyfajta üvegfalként is szolgál.

A modern üvegezési technikáknak köszönhetően rengeteg típusú üveges ajtó közül választhat. Létezik szimplán nyíló, de toló üvegajtó is, a formáknak és mintáknak pedig csak a képzelet szabhat határt.

A savmarásos technológia révén gyakorlatilag bármilyen minta megvalósítható az üvegen, akár színes kivitelben is. Sőt, egy speciális égetési technológiának köszönhetően még képeket is megjeleníthet az üveg felületén, ha úgy kívánja.